Köszöntő

Profi nyitásokban azt szokás mondani, hogy hagyjuk a hangzatos kijelentéseket, beszéljenek majd helyettem a bejegyzéseim, gondolataim. Ezzel alapvetően egyetértek, de valahol csak el kell kezdeni, ezért néhány apróságot idevések.

Gyermekkorom óta horgászom, ez több, mint harminc évet jelent.
Fehérváron nőttem fel, a Gaja és a Vidámparki tavak partján, és bár azóta messze keveredtem a szülővárosomtól, az ott szerzett élmények máig meghatározzák a horgászathoz, halakhoz, természethez való viszonyulásomat. Aki ismer, vagy az említett vizeket ismeri, az tudja, hogy ott az élményekért sokszor keményen meg kellett küzdeni, és - természetesen a gyermeki kezdő és haladó tudás keretei között - általában szó szerint halvadászatot kellett folytatni a tenyeresnél nagyobb halakért. Kreatív iskola volt, emlékezetes helyzetekkel, azt kell mondjam.

Az ifjúkori békéshal horgászattól később sem tudtam elszakadni, és jó eséllyel már nem is fogok. Pályafutásom túlnyomó részében az úszós pontyozás-keszegezés rejtelmeiben mélyedtem el, előbb orsós bottal, majd spiccbottal, majd rakóssá átalakított spiccbottal, matchbottal, és végül rakóssal, amint lett rá elég pénzem. Időnként előveszem a feedert, meg néhány éve elmerültem a bojlizás végeláthatatlan küzdelmeiben is, de ha választhatok, elsődlegesen csakis a rakós, másodsorban matchbot.

A fentiek szellemében sosem fogtam igazán nagy halakat, inkább sokat és sokfélét. Huszonöt éves koromig egy négykilós balatoni tükrös volt a legnagyobb halam, és ez is csak azért változott, mert ahogy felnőttünk és egyre kevesebb időnk volt horgászni, elkezdtünk magánvizekre (kockatavakra) járni. Az itteni agyontelepítésekkel már kijöttek nagyobb példányok is, de amint átestem a bojlisokat kvázi törvényszerűen megfertőző nagyhalmánián, szerencsémre újra eljutottam odáig, hogy a méret nem minden.

Miután mostanság már csak kevés időm van horgászni (az elmúlt, években már csak évi tíz-tizenöt alkalommal jutok ki a vízpartra), a blog egy része múltbanéző jelleggel visszanéz az elmúlt harminc évem emlékezetesebb pillanataira is.

A részletekkel majd ott és akkor, ide már csak egy tényközlés kell. A Gaján egy ideje már nem horgászom (bár volt, hogy volt engedélyem), de amikor tehetem, szívesen járok egyet a fehérvári szakasz partjain. A Vidámparki tavakról jórészt az öcsém kapcsán van tudomásom, illetve amikor Fehérvárra látogatunk, a fiamat tanítgatom a horgászni alapjaira.
Vannak horgásztúráink, amelyek néhány éve rendszeresnek mondhatók. Ilyen a Hajnal tavi nagypontyozás rakós bottal, a bojlizás a móri Ezerjón. A Balaton örök szerelem, az számomra mindig különleges alkalom, ha bármilyen formában a partjára jutok.
Budai lévén pár évre rápróbáltam a budapesti Duna szakaszra, csak, hogy megtudjam, milyen a magyarok istene (bolognaival természetesen, mert itt úgy sokkal nehezebb érdemi halat fogni). Ezt időhiány miatt most épp szüneteltetem, de rendszeresen járom a Duna-partot, titkokat lesve, erőt gyűjtve.